personal

Hétfő van

hétfő van. a fiam ma lett 3 éves…de én nem lehetek Vele…nem ünnepelhetek Vele, mert a pszichiátria zárt osztályán fekszem.

hogy kerültem ide? jó kérdés…

nem is tudom mikor kezdődött, nem is tudom mikor érkezett a lelkembe ez az ismeretlen és nemkívánatos vendég…a sóvárgás…a sóvárgás a nyugtatók iránt.

emlékszem, anyósomék épp a fejemet ordították le, hogy miért nem foglalkozok eleget a gyerekkel, miért szalad a ház, miért dolgozom annyit, ha nem bírom egybetartani az életem. MIÉRT? hagyjam, hogy dolgozzon a párom, aki amúgy is mintaszülő, a drága, kicsi gyermekük,  és én próbáljam összeszedni magam. mivel elég szarul nézek ki.

akkoriban nehéz volt mindennel szembenézni. a munka, a gyerek…úgy éreztem kicsúszik minden a kezeim közül… nem tudom elbírni a terhet, szétrobban az agyam estére, mivel egész nap rohangáltam. és mindhiába estem be hullafáradtan az ágyba, nem tudtam aludni.

száguldoztak a gondolatok a fejemben és én nem bírtam elaludni. felkeltem, járkáltam a házban…mit csináljak? villámcsapásként jött az ötlet. kibontottam egy bort és bevettem egy nyugtatót…

azt hiszem így kezdődött… elaludtam a nappaliban a kanapén 2 pohár bor után.

ennek már sok-sok éve. azóta nem elég egy nyugtató, hogy este elaludjak…marékszámra veszem, nem is számolom. úgysem elég. nem tudom kikapcsolni az agyam.

beveszek még egyet.

várok tíz percet.

nem hat.

a francba, miért nem hat?

már remegek az idegtől, hogy miért nem hat???

vicces, mert ekkor elvágták a képet és reggel pokoli hasfájással ébredtem.

majd elmúlik, gondoltam. de nem múlt. telt az idő és egyre rosszabb lett…

nem akart szűnni, görcsölt, rosszul voltam. tudom, hogy sok tablettát vettem be, de azért nem olyan sokat. igazából nem tudom, már rég nem számolom…

persze anyám most jön a gyerekre vigyázni, és én itt kuporodom az ágyon…kurvára fáj.

muszáj bemenjünk a sürgősségire, mondtam anyámnak. nagyon fáj.

bevitt, kivizsgáltak, nem találták persze az okát. a tablettákról hallgattam. anyám nagyon jól tudta, hogy miről van szól. elmondta az orvosnak. a kurva életbe. hiába tagadtam, anyám elmondta, hogy problémám van a nyugtatókkal. elküldött a sürgősségi orvos a pszichiátriára. anyám könyörgött, én meg remegő kezekkel próbáltam uralni a testem. de nem ment.

ezúttal nem.

az irányítást, amit a gyógyszerrel szereztem, már régóta elvesztettem.

a pszichiátrián rutinszerűnek tűnő folyamat zajlott le. anyám beismert mindent helyettem, kár volt tagadnom, látszott rajtam az igazság.

igen, lehet, hogy gyógyszerfüggő vagyok. igen, lehet..és pár pohár bor is lecsúszik, na és?

beutaltak a zárt osztályra.

a remegés egyre rosszabb lett, kellett volna egy kis nyugtató…attól megnyugszom. persze nem adtak, eszük ágában sem volt.

estére már izzadtam és az egész testem remegett. nem tudtam kontrollálni.

injekciót kaptam, attól kicsit jobb lett, mintha szűnt volna a remegés, de a számat már nem tudtam kinyitni…mintha nem is az én testem lett volna. teljesen bemerevedett az állkapcsom…az orvosok aggódva kerülgettek, de nem értettem mit mondanak. próbáltam kontrollálni a remegést, de uralhatatlanná vált. a szemeim fixálódtak, csak felfelé tudtam nézni. teljesen kiakasztott.  mi történik velem? mi ez?

én ezt nem fogom túlélni…az egész testem befeszült…pokoli érzés volt…

aztán kaptam még egy injekciót…mintha jobb lett volna…az emberek körülöttem árnyékká mosódtak…elaludtam.

reggel a napsütésre ébredtem. ki tudtam nyitni a szemem és a szám is, bár a hangom elcsukló volt. perfúziót kaptam, kínos lassúsággal csepegtek a cseppek.

a hétvégét a pszichiátria zárt osztályán töltöttem, 3 pokoli nap volt. nem a zárt osztály miatt. magam miatt. a nyugtatók miatt, amit a testemmel műveltek.

a függőségem miatt, ami tönkretett.

hétfő van. a fiam ma lett 3 éves, de én nem lehetek Vele.

már jobban vagyok, gondoltam. hosszú út lesz, de a 4 éves születésnapján ott szeretnék lenni…

józanon, nyugtatók nélkül…

prescription-drugs

 

 

 

 

Standard