personal

Élet az ügyelet után

52 óra ügyelet után másra sem vágytam, minthogy beverjem otthon a fejem a párna sarkába… Hosszú volt, de felejthetetlen.

Izoláltan, mint valami poszt- apokaliptikus világ filmbéli helyszínén, a szilveszteri vacsorát a klinika zárt osztályán, a kezelőben fogyasztottuk el, éjfélkor pedig a parkolóban koccintottunk…gyerekpezsgővel. Valahol meghitt volt az egész. Szerettem. Teljesen más volt, mint eddig bármilyen kórházi élményem…

Az ember azt hinné, hogy így “ünnepekkor” a kórházak is konganak az ürességtől, de sajnos nem ez a realitás. Öngyilkossági kísérlet, alkoholista családi perpatvar után, drogos szilveszteri buliból, pszichótikus epizód…a pszichiátria egész palettája felsorakozott az év utolsó és az új év első napján…

Hosszú volt, de felejthetetlen. Ilyenkor elgondolom, hogy mennyire szenvedhet az az ember, aki végső elkeseredettségébe a kórházba menekül.

De ez nem döntés. Meg kell értenünk, hogy a pszichés betegség pontosan erről szól, hogy az ember nem így döntött. Nem jókedvéből jön a sürgősségire, hanem mert szenved. Mert segítségre van szüksége, mert fél, mert nincs más hely ahova mehetne… Ez a kétségbeesettség ébresztőként kell hasson a tudatunkra és a lelkünkre. Tudnunk kell, a betegség nem ismer Ünnepet.

Hosszú volt, de felejthetetlen. Hazafelé gyönyörű, tiszta idő volt, havazott… Az év első havazása.

marosvàsàrhelyi református vártemplom tornya
szerelmesek sétányán megcsonkìtott fák Marosvásárhelyen
Standard